MapInfluence elemző kommentálja Matura Tamás Jack Ma esetét

„A Kínai Kommunista Párt számára régóta komoly fejtörést okoz a hatalom megtartása és a további gazdasági növekedés között feszülő ellentét. E strukturális konfliktus egyik megjelenési formája, hogy egyes nagyon meggazdagodott kínai üzletemberek és hírességek időről időre kritikusan nyilatkoznak az államról és annak vezetőiről, amire Peking rendszerint erővel válaszol, példát statuál. Az, hogy ezúttal Kína leggazdagabb, nemzetközileg is ismert – amúgy párttag – milliárdosa sem kerülhette el a következményeket azt mutatja, hogy a KKP számára továbbra is a belső kontroll fenntartása a legfontosabb”

mondta kérdésünkre Matura Tamás, a Corvinus Egyetem Kína-kutatója.

„Azt nem tartom valószínűnek, hogy Jack Ma is végleg eltűnjön, mint egyes korábbi sorstársai, várhatóan pár hónap teljes csend és egy látványos bocsánatkérés után visszatérhet majd a közéletbe. Ha azonban jogi eljárást indítanak személye ellen, akkor komoly bajba kerülhet”

Matura Tamás

A teljes cikk itt érhető el.

Image source: Flickr.com, World Economic Forum / Ben Hider