Egy évtizede Kína még a világgazdaság megmentőjének és a nemzetközi rendszert az Egyesült Államokkal karöltve támogató szereplőnek tűnt, sorra születtek a reményteljes cikkek a G-2 formációról és a növekvő kínai középosztály politikai felemelkedéséről. Persze, a 20. századi reálpolitika nagy öregjei már akkor is borúsabb jövőt jósoltak, így számukra nem meglepő az egyre erősödő feszültség Washington és Peking között. Két váratlan fejlemény – Trump és a korona vírus – katalizátorként gyorsította fel a mélyben zajló folyamatokat, olyannyira, hogy ma már divattá vált új hidegháborúról beszélni. Az efféle címkék használata azonban komoly dolog, könnyen önbeteljesítő jóslattá válhatnak, így érdemes alaposabban megvizsgálni, lehetséges-e új hidegháború az Egyesült Államok és Kína között?
A második világháború után kibontakozó konfliktus okai kapcsán a nyugati tradicionális vagy realista irányzat a Szovjetunió, illetve Sztálin agresszív expanziós törekvéseit nevezi meg fő felelősnek. Később a revizionisták arra a következtetésre jutottak, hogy inkább az Egyesült Államok gazdasági expanziója tehetett a két szuperhatalom közötti kapcsolatok megromlásáról, és a Szovjetunió csak reagált a Nyugat törekvéseire. Végül az 1980-as években a poszt-revizionista iskola értékelése szerint mindkét fél felelősséggel tartozik a kialakult helyzetért, bár ők is inkább Sztálin magatartását hangsúlyozták.
A cikk eredeti forrása az Jelen.
Image source: Marco Verch/Flickr
